A Bartók Béla út rekonstrukciója 2002 májusában kezdődött. A munkálatok 7 hónapja alatt 47 cég 400 embere dolgozott folyamatosan nyújtott műszakban és hétvégéken is, hogy mielőbb átadhassák a faltól falig megújult utcát.
Átépült a villamosvágány.
Mintegy 2 km hosszú szakaszon modern, vasbeton lemezre rögzített, rugalmas ágyazású sínrendszer épült. A gumiágynak köszönhetően ma már csendesebben haladnak a villamosok, és csökkent a rezgés is. A vágányépítés során mintegy 3500 köbméter betont, 1800 köbméter vasbetont, 600 köbméter aszfaltot és több mint ötszáz tonna sínt építettek be a kivitelezők. Kicserélték a villamos áramellátását biztosító teljes vezeték- és kábelrendszert is. A villamospályát aszfaltburkolattal takarták le, és gömbsüvegsorral választották el az úttesttől. Így a 4-es metró átadása után a vágányzóna tömegközlekedési sávként működhet majd, és itt közlekedhetnek a buszok is. A peronokon korszerű utasvárókat létesítettek, jegykiadó automatákat helyeztek el.
Megújult az útburkolat.
Az úttest új burkolatot kapott, aminek köszönhetően biztonságosabbá és gyorsabbá vált az autós közlekedés a Bartók Béla úton. Az elavult és elhasználódott kockakőburkolat helyett 45.000 m2 felületen új pályaszerkezetet épült. Az utat 10.000 m3 korszerű, tartós aszfaltburkolattal fedték le a kivitelezők, és kicserélték a szegélyeket is. A felújításnak köszönhetően megszűnt a korábbi rendezetlen forgalomtechnikai állapot, és ma már a Bartók Béla út teljes szakaszán 2 x 2 sávban közlekedhetnek az autósok. Megújultak a parkolók és a Kosztolányi Dezső téri buszvégállomás is. Az utca új jelzőlámpákat kapott. Megújult a közvilágítás, a járdákon háromszorosára nőtt a fényerő.
Aluljáró épült a Móricz Zsigmond körtéren.
Az aluljárónak köszönhetően a gyalogosok mostantól kényelmesebben közlekedhetnek a téren. Az aluljárót úgy alakították ki, hogy az igazodjon a majdani 4-es metró létesítményeihez. Az építés során 10 ezer m3 földet emeltek ki, közel 50 tonna betonacélt és 3500 m3 betont építettek be.
Átépültek a járdák és a zöldfelületek.
A gyalogosok által használt felületek és a fák környezete díszburkolatot kapott. Új padok és egyéb utcabútorokat kerültek ki. Rendbe hozták a környéken a zöldterületeket, és több, mint 700 új fát telepítettek. A Móricz Zsigmond körtéren és a Gellért téren új füves-virágos részeket alakítottak ki, a Gellért szálló előtti térre díszkút épült.
Megújultak a közművek.
2,5 km hosszú szakaszon kicserélték a csatornahálózatot. Új gázvezeték épült 1,4 km hosszú szakaszon. A vízvezeték 3,5 km hosszon újult meg. Új elektromos- és telefonkábeleket fektettek le, felújították a távhővezetékeket.
Régészeti emlékeket tártak fel.
A Kosztolányi Dezső téren, a Móricz Zsigmond és a Gellért téren folyó munkálatok során a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai egyebek mellett feltártak egy II. világháborús német katonai tömegsírt, XIX. századi útmaradványokat, és előkerült egy XIII. századi cseréppipa.